Agárd: Hotel Viking

Nyugdíjasok számára kiírt pályázat keretében igénybe vehető üdülők

Cím: 2484 Agárd, Gallér utca 2.
Telefonszám: 06 22 370 287
E-mail: vikinghotelagard@t-online.hu
Honlap: www.vikinghotel.hu

 

A Velencei-tó Magyarország egyik legvonzóbb üdülőhelye. A Napfény tavának is nevezik, mert a napsütéses órák száma itt a legmagasabb, és ennek hatására ez Európa egyik legmelegebb tava. A szálloda a tó déli partján található. A legközelebbi – térítés ellenében igénybe vehető – fürdőhely 1 kilométerre, míg az ingyenes fürdőzésre alkalmas, saját felelősségre igénybe vehető partszakasz 2 kilométerre található. Kellemes, nyugodt környezetben, 15 kényelmesen berendezett, összkomfortos apartman szobával, egész évben várják a vendégeket. A két, három, öt- és hatágyas apartmanok saját fürdőszobával, teakonyhával, hűtőszekrénnyel, hajszárítóval, színes TV-vel, telefonnal és széffel felszereltek. Minden apartmanhoz terasz is tartozik. Az apartmanok nemdohányzóak, és 1 pótággyal/gyerekággyal bővíthetőek. A szálláshely gyerekbarát, térítésmentesen biztosítanak etetőszéket, fürdető kádat, kiságyat és mikrohullámú sütőt az apartmanokba, 24 órás portaszolgálat is működik. Az Erzsébet-program pályázatnyertesei számára térítésmenten biztosítanak az éjszakák számával megegyező mennyiségben fürdőbelépő az Agárdi Gyógy- és Termálfürdőbe, szeptembertől májusig.  Május végétől szeptemberig a szálloda kültéri úszómedencéje és a gyermekpancsoló használható. Büféreggelivel, két fogásos ebéddel és két fogásos vacsorával várják a vendégeket (az érkezés napján ebéddel, a távozás napján büféreggelivel). Speciális étkezési igényeket előre szükséges jelezni.
Az Erzsébet-program keretében elnyerhető támogatás nem terjed ki az idegenforgalmi adó (IFA) összegére, amelyet minden, 18. életévét betöltött vendégnek az adott szálláshelyen, készpénzben szükséges megfizetnie. Az IFA mértékére minden esetben az illetékes települési önkormányzat rendelete az irányadó, összegéről a szálláshely nyújt felvilágosítást.

Térítés nélkül igénybe vehető szolgáltatások az Erzsébet-program pályázatnyertesei számára

  • teljes panziós ellátás
  • 24 órás recepció
  • Éjszakák számával megegyező mennyiségben fürdőbelépő az Agárdi Gyógy- és Termálfürdőbe, szeptembertől május végéig (A fürdő a szálláshelytől 3 km-re található, az oda- és visszautazás egyénileg történik).
  • Az Agárdi Gyógy- és Termálfürdő belépők helyettesíthetőek az alábbi szolgáltatások valamelyikével: Dinnyési Várpark (nyitva egész évben), Gárdonyi Rönkvár (nyitva: április 1-október 31-ig), Kerékpár bérlés (április 1-október 31-ig )
  • grillezési, bográcsozási lehetőség
  • gyermekbarát szolgáltatások
  • internet-kávézó
  • játszótér, játszóvár, homokozó
  • kültéri edzőszerek, trambulin
  • kültéri pingpong
  •  június 1-től augusztus 31-ig kültéri, folyamatosan mélyülő 25x12 m-es, 110-150 cm vízmélységű úszómedence és gyermekpancsoló, amelyek kizárólag úszósapka használatával vehetőek igénybe
  • napozóágyak, kerti bútorok
  • nyitott terasz
  • olvasósarok
  • reggeli ébresztés
  • széf minden apartmanban
  • tollaslabda
  • WIFI a szálloda egész területén
  • zárt parkoló

A változtatás jogát a szálláshely fenntartja.

Látnivalók a környéken

  • Agárd-Gárdony: Agárdi Gyógy- és Termálfürdő, Pálinkafőzde, Gárdonyi Géza Emlékház és Rönkvár, Gárdonyi könyvtár, Chernel István Madárvárta, Velencei-tavi Galéria
  • Dinnyés: Hagyományőrző Központ, Templomkert, Borút a Velencei-tó körül, Várpark
  • Kápolnásnyék: Vörösmarty Mihály Emlékmúzeum
  • Martonvásár: Brunszvik-kastély
  • Nadap: szintezési ősjegy
  • Pákozd, Sukoró: Mészeg-hegy, arborétum és erdészeti iskola, ingókövek, Katonai Emlékpark és Emlékhely, Don-kanyar Emlékkápolna
  • Pázmánd: Borárium
  • Székesfehérvár
  • Tác: Gorsium Szabadtéri Múzeum, Régészeti Park
  • Velence: Bence-hegy és kilátó, Velence Spa és Élményfürdő, Velence Korzó

A szálloda elfogad

  • bankkártyát
  • SZÉP kártyát (OTP, K&H)

Megközelítés

  • autóbusz
  • gépkocsi
  • vonat

Foglalható turnusok a szabad helyek függvényében
Az egész programév folyamán szezontól és időszaktól függetlenül 5 nap, 4 éjszakás (hétfő-péntek), vagy 4 nap 3 éjszakás (péntek-hétfő) turnusokban.

Nyugdíjas pályázatnyerteseknek
  • 2019. június 15-ig
  • 2019. szeptember 1. – december 31.-ig

Ezen a szálláshelyen az alábbi pályázatok nyertesei pihenhetnek

  • Pályázati felhívás nyugdíjasok számára 2019-ben felhasználható üdülésre
Tovább a galériára

Hírek, aktualitások

7621

Nyugdíjasok foglalhatnak szállást 2019-re


A nyugdíjas pályázatnyerteseknek a mai napon megnyílt a szállásfoglalás felülete, most a 2019-es év üdülési turnusaira lehet foglalni. A szálláshely kiválasztása most is elektronikusan zajlik, a www.erzsebetprogram.hu oldalon, a személyes pályázói profilba belépve, ahol a szálláshelyek és a turnusok fokozatosan kerülnek megnyitásra.
7554

Pályázatnyertes családok szurkolhattak a Formula-1 szabadedzésén


A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány és a Hungaroring Sport Zrt. együttműködésének köszönhetően, a pályázatnyertes családok idén a Formula−1 Rolex Magyar Nagydíj pénteki szabadedzését nézhették végig az Erzsébet-program keretében. A 2018. július 27-i egynapos kiránduláson – a hőség ellenére – a felnőttek és a gyerekek is egyaránt nagy izgalommal figyelték az edzést a lelátóról.
7529

Idén is pályázhatnak családok a Forma−1 szabadedzésére


Az Erzsébet-program pályázati lehetőséget hirdet egynapos kirándulásra a mogyoródi Hungaroringre. A pályázatnyertesek a 2018. július 27-i Forma−1-es szabadedzést tekinthetik meg.

Tovább az összes hírhez